Az index közölt egy cikket tegnap, különböző kalkulációkkal a választási esélyekről:
http://index.hu/belfold/2013/09/24/alig_tudtuk_megakadalyozni_a_ketharmadot/
Ebben az a szörnyű, hogy szinte mindegy, milyen többséget szerez a Fidesz: ha eléri a szavazatok 50 %-át, akkor kétharmada lesz a parlamentben, ha ennél többet, akkor már 3/4-es többsége.
Persze ezt már a választási szabályok átírásakor borítékolni lehetett, hiszen az új körzethatárokat úgy húzta meg a Fidesz, hogy ahol az ellenzéknek lenne esélye, ott átcsoportosításokat végeztek az "arányosítás" jegyében. A cél az volt, hogy a körzetek úgy alakuljanak, hogy esélye se legyen a baloldalnak. Ezen túlmenően pedig igen erősen érvényesül "a győztes mindent visz" elve, aminek lényege az aránytalanság (=igazságtalanság).
Ez jogilag persze nem választási csalás (vagy annak előkészülete), hiszen erről legális törvény született a parlamentben, amit a 2/3-dal rendelkező többség úgy alakított ki, ahogy akart. Ám ha úgy formáljuk a szabályokat, hogy más ne nyerhessen, akkor az mégis micsoda?
A hétvégi bajai időközi választáson 64 szavazaton múlt, hogy nem az ellenzék közös jelöltje nyert. Az öt körzetből egyben a Fidesz jelöltje kirívóan nagy különbséggel győzött, ami ellensúlyozta a másik négy körzet baloldalra nézve kedvező eredményét. Az ellenzék videókkal bizonyította, hogy ebben a bizonyos körzetben szervezett láncszavazás történt: 11 gépkocsival hordták a szavazókat, amit a törvény nem enged (csak az idősek és a mozgáskorlátozottak kérhetnek szállítást, de ott is az urnát viszik a szavazóhoz). A szervező neve is ismert, jól azonosítható a videókon. Egy korábbi felvételen egyszer már eldicsekedett arról, hogy milyen nagyszerűen szervezte meg a láncszavazást (más alkalommal).
A baloldal óvott, a helyi választási bizottság elutasította, mondván: nem lehet bizonyítani, hogy az így odaszállított szavazók a jobboldalra szavaztak volna.
Ez ám az érvelés! Nem baj, hogy törvénytelen a választás, ha nem tudjuk a választ a "mi lett volna, ha nem törvénytelen" kérdésre, akkor nem is törvénytelen.
Ez csak egy kis ízelítő abból, hogy mi vár ránk 2014-ben...