Volt egy szekszárdi fideszes országgyűlési képviselő, Hadházy Ákos, akinél annak idején kiütötte a biztosítékot a trafikmutyi, és nyíltan beszélt arról, hogy politikai döntések születtek a pályázatok "elbírálásakor". Hangot adott nemtetszésének, majd ennek egyenes következményeként kilépett a pártból is (ami érthető: ebben a demokratikus pártban nem lehet senkinek magánvéleménye, főleg nem kritikai jellegű).

Mint mindenkinek, ennek az embernek is van egy apja, aki állatorvos Szekszárdon. Néhány napja történt, hogy a Szekszárdi vasárnap nevű hetilap egyik szerkesztője riportot akart készíteni az apával. A riport apropóját az adta, hogy az újságban évek óta fut egy Érdekli? Bemutatjuk! című rovat, amelyben mindig az éppen megszólaltatott alany jelölheti ki, hogy ki legyen a következő heti "áldozat". Így jutott el a lap vezetője Hadházy Ákos apjához. Tehát nem politikai ok, hanem a saját gyakorlata vezette az újságot a riport készítéséhez.

Miután a riportot az újságban beharangozták, a (fideszes) polgármester leváltotta a lap vezetőjét, és a riport soha nem hangozhatott el. Még a rovatot is gyorsan megszüntették.

Nem új jelenség ez. A Fidesz hatalomra lépése után sorra lemondatták a baloldali színészek korábban meghirdetett fellépéseit különböző vidéki színházakban, művelődési házakban. Olyanokat is, amelyekre a jegyeket már előre eladták, és telt házzal ment volna az előadás. Bajor Imre mesélte a tévében, hogy őt telefonon hívta fel az egyik vidéki vezető azzal, hogy nagyon sajnálja, tudja, hogy ez az eljárás disznóság, de tőle ezt várják el ("ott fönt"), nem tehet mást, mert neki családja, gyerekei vannak. 

A színházigazgatók kinevezése körül jól tudjuk, mi megy 2010. óta. Még talán megértő is lennék (nevezze ki a fenntartó azt, akit akar!), ha nem játszanák el a demokrácia látszatát. Pályáztatással, ahol a szakmai zsűri 6:2 arányban megszavazza az egyik jelöltet (Új Színház: Márta István), majd az önkormányzat kinevezi a másikat (Dörner György). Minek ez a színjáték? 

A kultúra irányításába minden eddigi politikai vezetés direkt módon beleszólt. Ám az, ami most megy, már a diktatúrákat idézi. Ahol nem arról van szó, hogy kedvező helyzetbe hozzuk a mi eszméinkhez közelebb álló művészetet, hanem arról, hogy elhallgattassunk minden mást.